2013. augusztus havi bejegyzések

Ép testben szép az élet

Fitness-szalonba, edzőterembe járni manapság nagy divat. Méghozzá nem is haszontalan, hiszen az emberek egyre többet törődnek a külsejükkel. Ezért pedig mindinkább hajlandóak is tenni valamit. Ráadásul a szalonok , termek vendégei legtöbben nem fizikai munkát végeznek, így egészségüknek sem árt a mozgás, a sport divatja. Sőt, éppen az ő szervezetüknek van igazán szüksége a fizikai megterhelésre, mert ez enyhíti a szellemi fáradtságot, megnyugtat, kikapcsol. Az emberfia egy jól sikerült edzés után lezuhanyoz, s mire kilép az utcára, a szellemi fáradtság helyét kellemes fizikai fáradtság veszi át, és ez a jó. Nem véletlen, hogy bel- vagy külvárosban, Budapesten vagy vidéken, egymást érik az ilyen szolgáltató központok. A hatalmas kínálati piacon nehéz eligazodni – hogy ki, melyiket választja, szándékaitól, habitusától is függ. A legfontosabb szempontok azonban nem lehetnek csupán szubjektívek. A hatalmas műkörmökkel felfegyverzett, a vendéget unott arccal fogadó, nádszál alkatú ifjú recepciós lányka, aki szívességet tesz, hogy egyáltalán szóba áll a vendéggel, a nők egy részét azonnal elriasztja. Aki mégis túlteszi magát ezen az első megrázkódtatáson, annak a vendégkör jelentheti az újabb kellemetlen meglepetést. Helyenként és időnként ugyanis a “plaza-cicák” uralják a terepet, akik legújabb divat szerinti szerelésükben, felékszerezve, kezükhöz nőtt mobiltelefonjukkal inkább társadalmi életet élni, ismerkedni járnak ezekre a helyekre. Számukra az ücsörgés, a divatos italok szopogatása fontosabb a sportnál, és legalább is furcsán néznek arra, aki szakadt tréningben, topis cipőben merészkedik be az elegáns, csupaüveg-csupatükör birodalomba. De ilyenkor a céltudatos, önérzetes nő tudja, hogy ezek a manírok – lévén szó koedukált intézményekről – leginkább a fiúknak szólnak. Emellett a felkapottabb helyeken olykor a férfiaknak sem feltétlenül az edzések az elsődlegesek, inkább az üzleti tárgyalások dominálnak. Sokaknál életformává vált, hogy reggel lemennek, ismerkednek, megbeszéléseket folytatnak, üzleteket kötnek, délben megebédelnek, majd délután elmennek az ügyeiket intézni. Aki így rendezi be az életét, annak nyilvánvalóan így kényelmes, az egyszerű, sportolni vágyó viszont nem feltétlenül érzi jól magát ebben a közegben. De aki edzeni megy, legjobban teszi, ha mindezekre ügyet sem vetve, szépen teszi a dolgát, ahelyett, hogy “elmenekülne”.

Arany Háromszög

Burma, hivatalos nevén Pyeidaungzu Myanmar Najngngandav, azaz Myanmar, egyrészt azért titokzatos, mert nagyon messze van. Határos Thaifölddel, Laosszal, Kínával, Indiával és Bangladessel. Délről a Bengáli öböl és az Andamán tenger övezik. Az ország középső részét széles folyók és tágas síkságok jellemzik, a fő folyó az Ayeyarwady (régebben Irrawaddy) 1600 km-en hajózható, és árterei jelentik az ország mezőgazdaságának alapját. A thai határ mentén hegyek emelkednek, melyek északon találkoznak a Himalája keleti nyúlványaival. Legmagasabb pontja a Hkakabo Razi (5881 m) a Myanmar-Tibeti határnál. Ez egyben Délkelet-Ázsia legmagasabb csúcsa. De nem csak a távolság a probléma. Burma sokáig zárt területnek számított, ahová nem lehetett utazni. Myanmar hosszú ideje a diktátorok, lázadók és gerillák földje, és a Nyugat szemében az elnyomás és a rabszolgamunka szimbóluma. Az ország vezetése nem engedte, hogy demokratikusan választott kormány vegye át a hatalmat és bebörtönözte az azóta Nobel békedíjas demokratikus vezetőt, Aung San Suu Kyi-t. Mindez az ország nemzetközi elszigetelődéséhez vezetett. Myanmar a délkelet-ázsiai országokkal próbált gazdasági kapcsolatokat kiépíteni, akik inkább a “konstruktív megközelítést” választották a szankciók helyett. Eközben tűzszünetet sikerült kötnie kilenc, kormányellenes lázadó csoporttal, a Karen gerillákat gyakorlatilag megsemmisítették, és a drogbáróval, Khun Sa-val is lecsendesedni látszanak az összetűzések. A katonai kormány kezébe vette a turizmus irányítását, így Burma biztonsággal látogatható ország lett, bár vannak részei, amelyeket jobb elkerülni. A thai határ mentén csempészek, lázadók és menekültek vannak, és itt a leggyakoribbak a katonai akciók. Az “Arany Háromszög” területére, Mandalay északkeleti részére semmiképpen ne merészkedjünk, itt ugyanis az ópiumbáró Khun Sa 15000 fős magánhadserege és a kormány állandó harcban áll. Az ópiumtermesztésnek évszázados hagyományai vannak, de az üzlet igazán a múlt század közepén lendült fel. Akkor egy-egy karaván hat teherautója egyenként mintegy 32 tonna ópiumot szállított a Kokang hegyekből a thaiföldi határhoz, ahol cserébe készpénzt és aranyrudakat kaptak – innen az Arany-háromszög elnevezés. “A csoport március 5-én érkezett Yangon-ba, a fővárosba. Ezt régen Rangoon-nak nevezték, de amikor Burmából Myanmar lett, ezt is átnevezték. Ez persze nem zavart bennünket, a városnézésben, amit a repülőtéri transzfer után azonnal elkezdtünk. Döbbenetes élmény volt az arannyal borított Shwedagon Paya. A legenda szerint a helyén állt eredeti stupa Buddha hajára épült. A mai csodálatos épület a 18. században készült, és fantasztikus szoborpark, templom- és pavilon együttesek övezik. Megnéztük a 48 méter magas Sule pagodát, a híres Strand Hotelt, a hatalmas Buddha szobrot Chaukhatatgyi Paya-n, és a békés Kandawgyi és Inya tavakat, és nem hagytuk ki a Bogyoke piacot sem” – meséli Kaiser Mihály. A fárasztó napot komoly vacsora zárta. A burmai ételek alapja a rizs. Ehhez sokféle currys nyers zöldség közül választhatunk feltétet, csaknem mindent ngapi-val, szárított, erjesztett rákpasztával ízesítenek. A burmai tea nagyon erős, számunkra túl édes és tejjel isszák. Az ételeken érződik a kínai, a japán, az indiai és a thai hatás. Amióta nálunk is megnyíltak a kínai éttermek, nem idegenek az ázsiai ízek.